• Vagány Receptek e-book
  • Életmódváltó Csomag - Étrend és Receptek
  • Megjelent könyveim
  • Fitnesz édességek könyv
  • Enni és Fogyni ebook

Láttál már 170 méter hosszan sajtokat?

2017.10.30.

Láttál már 170 méter hosszan sajtokat?

Ilyen volt az I. Nemzetek Sajtfesztiválja a Hilton Budapest Báltermében

2017. október 28-án valósággal ellepték a sajtok szerelmesei a Hilton Budapest Báltermét. 365 féle sajt került kiállításra – 20 országból, mintegy 170 méter hosszan elnyúló asztalokon kínálva a legfinomabb sajtokat –, melyeket a résztvevők egytől egyig végigkóstolhattak, miközben érdekes gasztronómiai előadásokat hallgathattak és részt vehettek a V. Nemzetek Sajtversenye hazai fordulójának eredményhirdetésén is. A sajtok között különlegesebbnél különlegesebbeket kóstolhattak, voltak sajtok melyeket 4 éven keresztül érleltek, míg más sajtokat nem az érlelés ideje, hanem az ízesítése tett egyedivé. Igazi desszert sajtok voltak például a papayával, aranymazsolával vagy vörös áfonyával ízesített sajtkülönlegességek, de a friss vagy kemény sajtok kedvelői is sokszínű gasztronómiai élményben részesülhettek.

A rendezvény három órakor kezdődött, de aki kicsivel később érkezett már kilométeres sorokra számíthatott. Óriási érdeklődés övezte az I. Nemzetek Sajtfesztiválját, melynek főszervezője a Szega Camembert Kft. volt. Szerencsére én még három óra előtt érkeztem, így is (igaz csak egy keveset) sorba kellett állnom, hogy bejuthassak a pontban három órakor kinyíló ajtókon, mely – mint később kiderült – a ”Sajtmennyország” kapuja volt.

Az ajtón belépve egyből érezni lehetett, hogy jó helyen járunk. Erőteljes sajtillat lengte be az épületet. Ez szinte vezette az ember orrát, hogy merre menjen. A Bálterem felé tartva, elképzeltem, ahogy kis sajtfalatkák sorakoznak a tányéron és csak arra várnak, hogy végig kóstoljam őket, de ahogy a Bálterembe beléptem, kicsit megilletődtem a látványtól.

Ott voltak a sajtfalatkák és várták, hogy végig kóstoljam, de amikor az ember egy 500 m2-es termet lát, mely telis-tele van különféle sajtokkal, akkor egy kicsit azért megszédül a látványtól. Ez történt velem is. Kellett néhány perc, amíg bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy nekikezdjek a kóstoláshoz, úgy ahogy a terem előtt elhelyezett tábla (”sajt térkép”) mutatta.  Az asztalokon a sajtok igazán stílusosan kerültek elhelyezésre, a sajt falatkákat őszi termések és hatalmas sajtkorongok színesítették.

A felsorakozott, rendszerezett sajtok tulajdonképpen egy sajt utat képeztek, ahol a kóstolási sorrendet betartva –, egy kvázi sajttúrán végig menve – igazi ízélményben lehetett részünk a friss sajtoktól indulva, az ömlesztett majd a félkemény sajtokon át, a kemény sajtokon keresztül, a lágy fehérpenészes, a mosott kérgű, a kézműves kecskesajt, a természetes kérgű sajtokat végigkóstolva, egészen a kékpenészes sajtokig. A sajttúra legvégén pedig a díjnyertes sajtok sorakoztak.

Szín, forma, illat és állag. Ezeket mind ellenőrzi egy igazi sajtkóstoló. Míg egy egyszerű fogyasztó kenyeret, bort esetleg szőlőt vagy olajos magvakat fogyaszt a sajt mellé, addig a legnagyobb sajtszakértők nem esznek semmit, önmagában fogyasztják a sajtokat. Számukra fontos az is, hogy kóstolás előtt ne fogyasszanak kávét, alkoholt, és ne dohányozzanak, mivel ezek mind befolyásolják az érzékszerveiket. Ezeket mind betartva indultam neki a sajtútnak, ahol a legfinomabb sajtokat kóstolhattam végig. Egészen pontosan 365 féle különleges sajtot a világ minden tájáról. (Be kell vallanom, hogy bár nem számoltam, de azt hiszem mintegy 50 félét tudtam megkóstolni, mert annyira telítődtem a végére a különféle ízekkel, hogy az utolsó sorban lévő asztalról már csak egyet vagy kettőt tudtam megkóstolni.) A 365-ös szám nem véletlen. A szervezők mottója ez volt: „Kóstolj meg annyi sajtot, hogy az év minden napján meleg szívvel gondolhass vissza egyre!”

Azt hiszem, képtelen lennék mind a 365-re visszaemlékezni, mindenesetre, amelyek a legjobban ízletek, azokról készítettem egy fotót, így talán majd könnyebb lesz a beazonosítás, amikor a boltban felkeresem ezeket.

Almáspite ízesítésű kemény sajt az Egyesült Királyságból

Sárgabarack darabos kemény sajt az Egyesült Királyságból

Olasz Pecorino (juhtejből készült, eredetvédett kemény sajt)

Olasz Taleggio, melynek kérgét tengervízzel mossák

Chaumes, mosott kérgű tehéntejes sajt Franciaországból

Mont d'Or, hagyományos mosott kérgű lágy sajt Franciaországból

Kézműves, szárított papayával bevont kecskesajt Franciaországból

Kézműves, mazsolával bevont kecskesajt Franciaországból

Friss, kézműves kecskesajt Franciaországból

Áfonyával ízesített, lágy fehér sajt Franciaországból

A korlátlan sajtkóstolás közben különböző sajt témához kapcsolódó programokkal, szakmai előadásokkal (A Sajt és a bor kapcsolata, Sajtok a gasztronómiában) készültek a szervezők, illetve ünnepélyes keretek között Roland Barthelemy, a világ legismertebb és legelismertebb sajtlovagja megalakította Magyarország első sajtcéhét, melynek segítségével a magyar sajtok egyre jelentősebb szerepet kaphatnak a nemzetközi színtéren is.

Az est fénypontjaként pedig kihirdették a V. Nemzetek Sajtversenye hazai fordulójának eredményeit, melynek során a francia sajtlovagokból álló zsűri a Csíz Sajtműhely Baracskai félkemény sajtjának ítélte oda az 1. díjat. Az aranyéremmel belépőt kapott a 2019-es Mondial du Fromage-ra, a világ egyik legrangosabb nemzetközi sajtversenyére.

Az I. Nemzetek Sajtfesztiválján a sajtgyártásban kiemelkedő 20 európai ország és az Egyesült Államok sajtkülönlegessége vonult fel, köztük az élen Franciaországgal, amely több,  mint 100 sajttal képviseltette magát, remek alkalmat teremtve arra, hogy közelebb hozza a sajtok iránt érdeklődőkhöz a sajtkultúrát, és új távlatokat nyisson előttük az ízek tekintetében, a bor és sajt párosításban egy menüsor részeként, vagy akár egy sajttál összeállításában.

Szerző, fotók: Földi Rita

indexfotó: Pixabay

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Szerző: Földi Rita

Földi Rita: szakács, táplálkozási tanácsadó, életmódblogger

Fitnesz blogomon bebizonyítom, hogy a diétás ételek is lehetnek ínycsiklandóan finomak. Felejtsd el az önsanyargató diétákat és az unalmas ételeket! Ha neked is hiányzik a diétából az édesség, a sütemény, akkor jó helyen jársz!

Segítek neked, hogy finom ételekből állíthasd össze a diétás étrendedet, megmutatom, hogyan lehetsz hosszú távon karcsú és tippeket adok ahhoz, hogy az evésen kívül másban is megtaláld a boldogságot. Olvasd el a cikkeimet, nézd meg a receptjeimet, de előbb ismerj meg jobban, ha pedig kérdésed van, üzenj nekem itt!