• Vagány Receptek e-book
  • Életmódváltó Csomag - Étrend és Receptek
  • Megjelent könyveim
  • Fitnesz édességek könyv
  • Enni és Fogyni ebook

Paprikás csirke galuskával

2013.11.18.

Paprikás csirke galuskával

Csirkepaprikás vagy paprikás csirke, de semmiképpen sem csirkepörkölt, mivel a csirkepörkölt nem tartalmaz tejfölt. Persze mikor a tányérra kerül, azért én alaposan megkínálom vele a csirkepörit is, de a főzésnél nem adunk hozzá.

Ellenben a paprikás csirkével, mely tejfölös habarással az igazi. De mielőtt rátérnék ennek fortélyaira, azért arról is érdemes egy-két szót írni, hogy ez az étel a gulyásleveshez hasonlóan szintén hungarikumnak számít, mivel tartalmazza a magyar konyhára jellemző hozzávalókat, úgy mint a fűszerpaprika (pirospaprika), a vörös hagyma (persze a makói az igazi) és a zöldpaprika.

 

Hungaricum  vagy nem, én azért imádom a csirkepaprikást galuskával, mert két kedvencemet is tartalmazza: az imádott tésztámat és a tejfölt.

 

Sokáig úgy gondoltam, hogy a paprikás csirke csak akkor az igazi, ha olyan hússal készül, mely csontot is tartalmaz. (Pl, csirkecomb). Azonban rá kellet jönnöm, hogy megfelelő eljárással csont nélkül, egyszerűen csirkemellel is elő lehet varázsolni a megfelelő az ízeket. Próbáljátok ki!

 

Hozzávalók (4 személyre):

3-4 db csirkemell (lehet comb is, vagy akár egy egész csirke negyedelve, ahogy tetszik)

3 evőkanál sertészsír

2 nagyobb vöröshagyma

1db tv paprika

1db nagyobb paradicsom

2-3 evőkanál fűszerpaprika

őrölt feketebors

5 evőkanál tejföl

2 evőkanál liszt

 

A galuskához:

2 db tojás

2 dl víz

liszt (amennyit felvesz- ragadósnak, lazának kell lennie)

 

Elkészítés:

1. A csirkét megmossuk, megtisztítjuk és daraboljuk. Ha csirkemellet használunk, akkor vágjuk nagyobb kockákra.
2. A vöröshagymát finomra vágjuk, a paradicsomot és a paprikát pedig kocára.
3. Egy lábosban felforrósítjuk a zsírt és hozzáadjuk a vöröshagymát. Aranybarmára pirítjuk, pároljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott paprika felét és ezzel is pirítjuk egy kis ideig. Majd tűzről lehúzva fűszerpaprikával meghintjük és kevés meleg vizet öntünk rá. Mehet bele a csirke is. Sóval ízesítjük és fedő alatt rövid lében pároljuk.

Minden pörkölt titka az, hogy többször meg kell ismételni azt, hogy zsírjára pirítjuk, majd kevés lével felöntjük. Ugyanis tévedés, hogy a sok hagymától lesz igazán szaftos. Attól lesz szaftja, hogy a hús pirulása során pörzsanyagok képződnek, melyeket vízzel fölöntve szétfőzünk és ezt minél többször ismételjük meg, annál sűrűbb lesz.

Szóval a paprikás csirkét is pirítsuk legalább egyszer zsírjára. Azaz teljesen el kell főznünk a lét róla (sercegjen a lábos alja). Picit pirítjuk és mehet rá egy kevés víz. Fedő alatt tovább pároljuk.

4. Ha már puha a hús, akkor hozzáadjuk a maradék paprikát és a paradicsomot is. Együtt pároljuk egy rövid ideig.

5. Végül tejfölös habarást készítünk. Egy magas falú tálba beleszitáljuk a lisztet (szitált liszt= nyugalom, hogy tényleg nem ment bele semmi szennyeződés és persze lazább szerkezet), a liszthez hozzáadjuk a tejföl felét és habverővel csomómentesre keverjük. Ekkor még nagyon sűrű és nehéz is keverni, de ilyenkor kell igazán kiíratni a csomókat. Hozzáadjuk a többi tejfölt is, és ezzel is csomómentesre keverjük. Ehhez a tejfölös liszthez hőkiegyenlítéssel adjuk hozzá a pörkölt szaftját. Azaz egy merőkanállal kiveszünk a szaftból és lassan, apránként hozzáadjuk a habaráshoz, melyet közben folyamatosan kevergetünk. Három merőkanállal szedjünk ki. Utána szitán vagy szűrőn keresztül öntsük a habarást a húshoz. Jól keverjük el, és forraljuk ki. Ha nem forralnánk ki a habarással, akkor liszt ízű lenne, és így nem is lehet olyan sokáig tárolni. Ha felforrt, akkor gyakorlatilag kész is van.

Én még a végén szoktam bele tenni egy kevés erős Pistát és frissen őrölt fekete borsot is, mivel nagyon szeretem a csípős ízt. De ez el is hagyható.

 

Térjünk át a galuska (alias nokedli) készítésére:

Először is tegyünk fel sós vizet egy lábosban forralni és csak akkor kezdjünk neki a tésztának, ha már félig forr a víz. Ugyanis ha a tésztát állni hagyjuk, akkor a lisztben lévő sikér összeáll, megduzzad és rugalmas lesz a tésztánk. Ettől a szaggatása is nehezebb lesz, ráadásul a kész tészta kemény, rágós állományúvá válik.

Egy keverőtálba vizet teszünk, hozzáadjuk a tojásokat, a sót, majd egy habverővel belekeverjük a szitált lisztet. A tésztának ragadósnak és lazának kell lennie, ha túl kemény, akkor adjunk még hozzá vizet (de túl sokáig ne időzünk vele azért).

Ha kész a tészta, akkor a forrásban lévő vízbe szaggatjuk. Közben gyakran megkeverjük, hogy ne ragadjanak össze a galuskák.

 

A megfőtt galuskát leszűrjük, és hideg vízzel leöblítjük, majd lecsurgatjuk.

 

Egy serpenyőben olajat fórosítunk és ebben átforgatjuk a kész, leszűrt galuskánkat. Így nem fog összeállni. Itt még sóval utána is ízesíthetünk.

 

Tálalás: Ha nagyon profik akarunk lenni, akkor a mártást leszűrjük, majd tálaláskor a húsra öntjük. Ennek előnye az, hogy a paprikás csirkénk nem lesz tele szétmállott paradicsom darabokkal és apróbb paprika darabokkal. Ezt sokan nem kedvelik. Engem viszont egyáltalán nem zavar. Sőt!

A galuskát a paprikás csirke mellé tesszük. Díszítésnek meglocsolhatjuk tejföllel és tehetünk rá paradicsom cikkeket is.

vissza

Hozzászólások

Szerző: Földi Rita

Földi Rita: szakács, táplálkozási tanácsadó, életmódblogger

Fitnesz blogomon bebizonyítom, hogy a diétás ételek is lehetnek ínycsiklandóan finomak. Felejtsd el az önsanyargató diétákat és az unalmas ételeket! Ha neked is hiányzik a diétából az édesség, a sütemény, akkor jó helyen jársz!

Segítek neked, hogy finom ételekből állíthasd össze a diétás étrendedet, megmutatom, hogyan lehetsz hosszú távon karcsú és tippeket adok ahhoz, hogy az evésen kívül másban is megtaláld a boldogságot. Olvasd el a cikkeimet, nézd meg a receptjeimet, de előbb ismerj meg jobban, ha pedig kérdésed van, üzenj nekem itt!